Fa Skóciában
Kellemes frissítő szél fújdogált, nem volt túl meleg, inkább tavasziasnak mondható idő, annak ellenére, hogy június már búcsúzni készült. Napsugarak törtek utat maguknak a vastag felhőrétegen át, esőnek nyoma sem volt, és a hőmérséklet is ideális volt a kiránduláshoz. Errefelé ez kifejezetten, jó időnek számított.
Eszébe jutott, hogy három évvel ezelőtt, amikor itt járt, esett. Az a jellegzetes szitáló, napokig tartó skót eső, amitől észrevétlenül szétázik az ember. Akkor haverokkal járt itt. Négyen voltak, férfiak, és beutazták a vidéket, egy bérelt kocsival. Szokásukká vált, évente egyszer egy fiús utat tervezni, megosztották a költségeket, világot láttak, kibeszélték az otthoni dolgokat, kirándultak és hátrahagyták a mókuskereket. Felvágtak egymás előtt, a legújabb szerzeményekkel, üzletkötésekkel, hódításokkal, és feltöltődve tért vissza mindenki a saját életébe.
Álldogált az út szélén, élvezte a szél simogatását borostás arcán, nézegette a hatalmas fát, és a mögötte csendesen elterülő tengert, a kis szigettel, mögötte a part túlsó felével. Semmit sem változott az évek során, mintha csak tegnap járt volna itt, minden ugyanolyan. Mintha itt lassabban telt volna az idő. Három év. Nem tűnik soknak, ha már leélt az ember 46 évet, mégis milyen sokat számít, mennyi minden más lett. Leginkább, ő maga változott. Élte unalmas házas életét, és ideje nagyobb részét az irodában töltötte. Hiányzott valami, de nem sokat foglalkozott a gondolattal, elkényelmesedett ebben a ritmusban, és csak tette a dolgát. Váratlanul érte a vallomás, mintha egy jeges pohár vízzel arcon öntötték volna. A felesége válni akar, mást szeret, és várandós a másik férfitól, új életre vágyik, sok volt a két évtized, amit elpazarolt. A szerelem, már rég elmúlt, ez ő is tudta, de mégsem számított erre. Eleinte dühös volt, és csalódott, ő hitt a család szentségében, a házasságban, és ezt a hitet egyetlen nap alatt összetörték. Utána magában kereste a hibát, túl sokat dolgozott, elhanyagolta a családot. Végül bezárkózott és a munkának élt. És megnyugodott.
Ekkor ismerte meg a lányt. Az apja lehetett volna, de ez nem számított. Mintha egymásnak teremtették volna őket, már első héten befejezték egymás mondatait, ismerték a másik gondolatait. És ő lángolt, úgy, mint soha korábban. Először érezte: él. Felrázta a lány temperamentuma, mint egy vulkán, tombolt, megrengetve őt, a kősziklát, körbeölelve a forró lávával, beterítette örökre. Megmutatta mi a szenvedély, és ő ujjá született. Mindenki észrevette a változást, féltették, a család, a barátok, a kollégák. Nem csodálkozott ezen, ők csak azt láthatták kifordult magából, fogalmuk sem volt mit jelentett ez számára, mit kapott a lánytól, és mennyire boldog. Ahogy a finom kis ujjaival, a tarkóját simogatja, a hosszú izgalmas beszélgetések, a rajongás szerelmes tekintetében, a meleg bizsergés, ami elöntötte, ahányszor hozzáért. Még álmában sem tudott elszakadni tőle, egymáshoz simulva aludtak. Mennyi új érzés, tapasztalat, élmény várt rá a társaságában.
Néha számolgatott, miért is nem találkoztak korábban, miért kellett ennyit várni rá, de mindig arra jutott, hogy most volt időszerű, így kellett lennie. Idővel a környezete is elfogadta szerelmüket. Azt hitte, soha többé nem nősül meg, mégis pár hónap elteltével megkérte a kezét. És most másfél évvel később, újra itt van, a fánál, mégis mintha más ember állna itt. Egy élő ember. Három év. Milyen sokat számít. Húsz év alatt nem élt annyit, mint az utóbbi két év alatt.
- Találtam pár érdekes követ!- kiáltotta lelkesen a lány, miközben a dombról lefelé sétálva egyensúlyozott a puha talajon.
Nem mozdult. Érezte, nemsoká átöleli hátulról. Kivárta.
- Min gondolkodsz?- kérdezte miközben arcát a férfi hátához szorítva, összekulcsolva kezét annak hasán, szorosan odabújt.
- Találd ki!- felelte a férfi kacéran.
- Hááát…- fejtette ki, kislányos játékossággal- azt hiszem, éppen azon gondolkodsz, hogy életed legjobb döntése volt, hogy tegnapelőtt elvettél feleségül!- Nevetett.
A férfi széles mosollyal az arcán, megfordult, és szájon csókolta újdonsült feleségét.
Boldog volt. Milyen kevés és egyben, milyen sok idő. Három év.
Utolsó kommentek